Nagyon megtetszettek ezek a papírok, de hirtelen nem tudtam, mit kéne velük kezdenem, a szokásos keret+pakolás itt valamiért nem működött. Ezért kitaláltam, hogy írok rá, de végül úgy gondoltam, hogy nem saját kútfőből, hanem keresek valami klassz idézetet. A 100 év magányra esett a választásom, ez az a könyv, amit bárhol, bármikor, bármennyiszer...
Végül ezt választottam:
"Aureliano azután kitalált egy módszert, mely hónapokon át megóvta őket az emlékezet kihagyásaitól. Véletlenül jött rá. Mint gyakorlott virrasztó - aki úgyszólván elsőként hagyott fel az alvással -, tökéletesen kitanulta az ötvösművészetet. Egy napon a kis üllőt kereste, amin a fémeket szokta kalapálni, és nem jutott eszébe a neve. Apja mondta meg: üllő. Aureliano felírta a szót egy papírdarabra, és gumiarábikummal a kis üllő aljára ragasztotta: üllő. Így aztán biztos volt, hogy többé nem fogja elfelejteni. Nem is gondolta, hogy a feledés első tünete ütközik ki rajta, hisz a szóban forgó tárgy nevét nehéz volt megjegyezni. De néhány nap múlva rádöbbent, hogy szinte mindig meg kell erőltetnie magát, hogy eszébe jusson valami a laboratóriumból. Ettől fogva mindenre ráírta a nevét, és elég volt elolvasnia a feliratot, hogy ráismerjen. Amikor apja rémülten közölte vele, hogy még gyerekkora legnagyobb élményeit is elfelejtette, Aureliano elmondta neki a módszerét, amit aztán José Arcadio Buendía az egész házban s később aztán az egész faluban is bevezetett. Festékbe mártott izsóppal minden tárgyra ráírta a nevét: asztal, szék, óra, ajtó, fal, ágy, serpenyő. Kiment az udvarra, s az állatokat meg a növényeket is megjelölte: tehén, kecske, disznó, tyúk, jukka, malanga, banán. Hanem a feledés korlátlan lehetőségeit tanulmányozva, lassanként ráébredt, hogy eljöhet az az idő, amikor a feliratokról ráismernek ugyan a dolgokra, de már nem tudják, mire valók. Ekkor bővebb magyarázatokhoz folyamodott. Az a tábla is, amelyet egy tehén nyakába akasztott, kitűnő példa lehetett rá, hogy Macondo lakossága milyen elszántan harcol a feledés ellen: Ez tehén: minden reggel meg kell fejni, hogy tejet adjon, a tejet pedig fel kell forralni, majd kávét kell beleönteni, hogy tejeskávé legyen belőle. Így éltek hát az illó valóságban, amely egyelőre ugyan megakadt a szavak horgán, de menthetetlenül tova kellett siklania, mihelyt elfelejtik az írott szó jelentését." (Gabriel García Márquez: Száz év magány)

Credits:
font: PlumeroScript
Quote from One Hundred Years of Solitude by Gabriel Garcia Márquez